2013. december 8., vasárnap

Fanni bemutatkozása

2013. december 8. BJC
Ezen az előadáson lépett fel először Walla Fanni az Énekesnő szerepében.
Bercsényi Péter és Walla Fanni
Walla Fanni
A mai előadás előtti próba azzal kezdődött, hogy Frey Gyuri úgy gondolta idejében kell elkezdeni az utánpótlás nevelését
"majd én megmutatom, hogy kell... "
Minden elfogódottság nélkül kezdődött a mese. 
Bercsényi Péter és Walla Fanni
Bercsényi Péter: " naponta ki kell nézni mind a 100 ablakon..."
Ez most komoly?
igen, jól látjátok, két mikrofon van Fanni kezében és! egyik se szól. A zenészeknek szeme nem rebbent játszottak tovább, Péter már nyitotta a száját, hogy elmondja szóban, de Fanni sem ijedt meg, sikerült az egyik mikrofont rávennie, hogy szólaljon meg és elénekelhette a dalt arról, hogy Micó és Rézcsőrű hogyan indult el az Üveghegy tetejéről a kalandos  útra.
és már repültek
Péter mesélt és bábozott
és Fanni énekelt
és készültek fényképek


Következő előadásunk: 2014 január 12. BJC
képek: takacsvera

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése